Elhunyt Dr. Borsik János, a rendszerváltás kiemelkedő szakszervezeti vezetője, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének egykori ügyvezető alelnöke, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének egykori elnöke
Dr. Borsik János 1946 június 22.-én született Szentmártonkátán. Vasúti pályafutását 1963-ban villamosmozdony-lakatosként kezdte a MÁV Északi Járműjavítóban. A mozdonyvezetői képzés sikeres elvégzése után 1968-1972 között mozdonyvezetőként, majd mozdonyirányítóként, végül balesetvizsgálóként dolgozott az „Hámán Kató” (Északi) Vontatási Főnökségen, és a Budapesti Igazgatóságon.
1986-tól kapcsolódott be a „hivatalos” érdekképviseleti munkába, a Vasutasok Szakszervezetében. 1990-től – a megalakulástól kezdődően – a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke.
2000-től 2012-ig az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke, korábban társelnöke.
A felelőségteljes munkája közben is folyamatosan képezte magát, jogi diplomát 1985-ben szerzett. Dolgozott az Országos érdekegyeztető Tanács tagjaként, döntően munkajogi, kollektív szerződési és bérügyi tárgyalásokat folytatott, vezetett. Elévülhetetlen érdemeket szerzett az országos, valamint a MÁV vállalati érdekegyeztetés keretében elért munkavállalói eredmények kiharcolásában. PHARE program keretében részt vett e tárgyú kutatási tevékenységben is. Kiemelkedő kommunikációs felkészültsége, képessége révén országosan elismert szakszervezeti vezetővé vált.
Szervezőként, alapítóként részese volt a Vasutas Nyugdíjpénztár létrehozásának, annak Ellenőrző Bizottságának elnökeként is dolgozott. Tagja volt a Gazdasági és Szociális Tanácsnak is.
2010-ben elsőként részesült a Mozdonyvezetőkért Emlékérem elismerésben.
2010-ben átvehette a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjét (polgári tagozat)
Nyugdíjba vonulása után is aktív kapcsolatot tartott a szakszervezeti tagokkal, tisztségviselőkkel.
Nyugodjék békében.