Hírek
Női Tagozat alakul a Szövetségben

Megalakul a szövetség női tagozata

A Magyar Szakszervezeti Szövetség Alapszabályának 8. pontja alapján, a csatlakozási szándékukat írásban is bejelentő szövetségi tagszervezetek képviselői 2014. március hatodikán elhatározták, hogy létrehozzák a női tagozatot.
Az Alapszabály szerint a nőtagozat társadalmi tagozatként működik, vezető tisztségviselőiről, működési szabályáról, valamint elnevezéséről 30 napon belül (április negyedikéig) döntenek. A közbeeső időben három munkabizottság működik, amelybe a Magyar Szakszervezeti Szövetséget alkotó konföderációk (ASZSZ, MSZOSZ, SZEF) háromszor egy-egy főt delegálnak. Ebben az időszakban az előkészítő munkabizottság koordinálja a feladatokat és előkészíti a következő ülést, a másik elkészíti a működés szabályait tartalmazó szervezeti és működési szabályzatot (SZMSZ), a harmadik pedig a jelölő bizottság munkáját látja el.