Hírek
A 9. napon: sztrájk lefújva! – Kiharcolták a dolgozók a további béremelést a székesfehérvári Arconic-Köfém Kft.-nél

Lefújták a sztrájkot a mintegy 800 munkavállalót foglalkoztató Arconic-Köfém Kft.-nél, miután 2023. június 12-én, éjszakába nyúló tárgyalást követően megszületett a béremelési megállapodás. A szakszervezettel történt egyezség alapján a termelésben dolgozók 340 ezer forint egyszeri bérkiegészítésben részesülnek, amelyet a júliusi fizetéssel folyósítanak. Ezzel a sztrájk lezárul – jelentette be Székely Tamás a VDSZ elnöke.

Székely emlékeztet: a dolgozók azért kezdeményeztek határozatlan idejű sztrájkot 2023. június 4-én, mert a munkáltató egyoldalú béremelését nem fogadták el és további 5,5 százalékos alapbéremelést követeltek. A május 23-án megtartott figyelmeztető sztrájk sem vezetett eredményre, a tárgyalások megrekedtek. Az egyeztetések több körben zajlottak, majd végül az Arconic amerikai képviselőjének közreműködésével június 12-én megállapodás született.

Elmentünk a falig. Ezzel a megállapodással nyugvópontra kerülhet az Arconic dolgozóinak bére 2023-ra. Ezt az eredményt a sztrájkban résztvevő kollégák erős összefogással érték el. Ez a bérjuttatás sokaknak több mint 5,5 százalékos jövedelemnövekedést jelent az előző évhez képest. Ha ezt a munkáltató korábbi 10,8 százalékos emeléséhez adjuk hozzá, akkor érdemi növekedésről beszélhetünk. Így a keddre – június 13-ára – tervezett demonstráció elmarad – jelentette be Székely Tamás, a VDSZ elnöke.