Legalább 26 százalékkal kell emelni a minimálbért – jelentette ki most először konkrét százalékban is megjelölve az elvárható mértéket a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ szakértői a KSH adatait, a Pénzügyminisztériumnak a szakszervezetek számára is megküldött írásos összefoglalóját és a jelenleg ismert, inflációs adatokat használva kiszámolták, a legalacsonyabb jövedelműek bevásárló kosarában az élelmiszer- és rezsiköltség mostanra összesen 50 százalékra ugrott. Ahhoz, hogy ennek aránya ne nőjön tovább, s családok százezrei ne kerüljenek a jelenleginél még nehezebb élethelyzetbe, legalább 26 százalékos minimálbér emelés kell. Az elemzésből az is kiderült, az idei számok ismeretében egyértelmű, hogy már erre az évre is legalább 23 százalékkal kellett volna emelni a legkisebb jövedelműek bérét.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség által kiemelt fontosságúnak minősített tények és szempontok a 2023. évi minimálbérről folytatott tárgyalásokon
A Pénzügyminisztérium által a tárgyaló felek számára megküldött összefoglalóból kiderül, hogy a minimálbérek növekedése 2017 óta jelentősen elmaradt, mind a nemzetgazdasági átlagbér növekedésétől, mind a versenyszféra és a közszféra béremelkedésétől.
Az elmúlt két évben, 2021-ben és 2022-ben is a minimálbér átlagbérhez viszonyított aránya az elmúlt 10 év legalacsonyabb mértékére csökkent.
A 2017 és 2022 között eltelt 6 év alatt (a 2017. évet is beleértve) a minimálbérek összesen 80,4 százalékkal, az átlagbérek ennél jobban, 96,1 százalékkal nőttek.
Növekedési dinamikák |
2017 |
2018 |
2019 |
2020 |
2021 |
2022 jan-szept |
2022/2016 |
Minimálbér |
114,9% |
108,2% |
108,0% |
108,1% |
104,0% |
119,5% |
180,4% |
Bruttó átlagkereset |
112,9% |
111,3% |
111,4% |
109,7% |
108,7% |
117,5% |
196,1% |
Versenyszféra bruttó átlag kereset |
111,6% |
110,9% |
111,6% |
109,8% |
107,8% |
114,5% |
187,2% |
A minimálbér nagyságánál azonban nemcsak a változást, hanem az abból fedezhető megélhetés
minőségét is vizsgálni kell. A legutolsó elérhető adatok szerint, 2020-ban a magyar lakosság alsó jövedelmi tizedeiben, ahová a minimálbéres keresők és családjaik is tartoznak, az élelmiszert és a háztartási energiát is magában foglaló rezsi költségek együttes aránya a fogyasztói kosáron belül több, mint 50 százalékot tett ki.
A fogyasztási kosár összetétele |
Decilis 1. |
Decilis 2. |
Decilis 3. |
Élelmiszerek és alkoholmentes italok |
33,0% |
32,4% |
29,2% |
Lakásfenntartás, háztartási energia |
23,2% |
21,9% |
21,6% |
Élelmiszer+rezsi |
56,2% |
54,3% |
50,8% |
Forrás: KSH Az egy főre jutó éves kiadások COICOP-főcsoportok és jövedelmi tizedek (decilisek) szerint [forint/fő/év], 2020-as adat
Az idei élelmiszer és háztartási energia áremelkedésre tekintettel ahhoz, hogy az alsó jövedelmi tizedekben ez a magas, 50 százalék feletti élelmiszer és rezsi kiadási arány ne nőjön még tovább, 2022-ben számításaink szerint 23 százalékos minimálbér emelésre lett volna szükség.
Így tehát 2023-ban az idei és a jövő évre előre jelzett inflációt is figyelembe véve, becslésünk szerint legalább 26 százalékos minimálbéremelésre lenne szükség ahhoz, hogy az élelmiszer és a rezsi számlák kiegyenlítésének 50 százalék fölötti költési aránya a minimálbéres munkajövedelemből elkerülhető legyen.
Kérdés persze, hogy előteremthető-e ekkora minimálbér emelés fedezete a magyar gazdaság teljesítményéből. A fedezet egyik forrása a termelékenység emelése lehet, a másik a jövedelem osztozkodási arányok megváltoztatása a bérből élők javára.
A minimálbér növekedése az elmúlt évek többségében is meghaladta a termelékenység emelkedését, és tény, hogy a gazdaság ki tudta termelni az emelések fedezetét, hiszen az átlagbérek még a minimálbéreknél is gyorsabban nőttek. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott a magyarországi minimálbér és átlagbér 2017 előtti nagyságának a kelet európai régióban is elmaradó vásárlóereje.
Növekedési dinamikák |
2017 |
2018 |
2019 |
2020 |
2021 |
2022 jan-szept |
2022/2016 |
GDP (változatlan áron) |
104,3% |
105,4% |
104,9% |
95,5% |
107,1% |
107,3% |
126,6% |
Termelékenység |
102,8% |
104,0% |
104,0% |
96,3% |
106,4% |
105,5% |
120,2% |
Infláció |
102,4% |
102,8% |
103,4% |
103,3% |
105,1% |
111,8% |
132,1% |
Infláció+termelékenység |
105,2% |
106,8% |
107,4% |
99,6% |
111,5% |
117,3% |
157,2% |
Minimálbér |
114,9% |
108,2% |
108,0% |
108,1% |
104,0% |
119,5% |
180,4% |
A minimálbér emelés fedezetét azonban nemcsak a termelékenység emelkedése teremtheti meg, hanem a rendelkezésre álló hozzáadott értékből való osztozkodási arányok megváltoztatása is.
A KSH nemzeti számlák adatai szerint 2017 és 2021 között a minimálbéreseket foglalkoztató legtöbb ágazatban (mezőgazdaság, textilruházati ipar, építőipar, kiskereskedelem, szálloda-vendéglátás) a munkavállalói bérek/keresetek részesedése a hozzáadott értékből csökkent, a munkáltatók/tőketulajdonosok részesedése pedig nőtt. Utóbbit, azaz a bruttó működési eredmény részesedésének növekedését elősegítette a béreket terhelő munkaadói járulékok több éven át megvalósított, 28,5-ről 13 százalékra történő csökkentése.
A csak a létminimum szintjén való megélhetéshez elég bért kitermelni képes vállalati szegmensben többféle megoldás is szóba jöhet a munkavállalók által elvárt béremelés következményeinek kezelésére. Azon esetekben, ahol tartós működési problémák tapasztalhatók, ott a munkaerő átcsoportosítása (átképzése, mobilitási képességének javítása) lehet a megfelelő megoldás, amihez a jelenleginél hosszabb álláskeresési idő és a jelenleginél magasabb szinten finanszírozott, hatékonyabb munkaügyi intézményrendszer szükséges. Az energia és egyéb költségsokkok miatt átmeneti üzleti nehézségekkel küzdő cégek esetében a szintén átmeneti és célzott pénzügyi támogatás biztosíthatja a megnövekedett munkaerő költségek elviselését. A leginkább depressziós térségekben felmerülhet továbbá olyan megoldás is, hogy költségvetési forrásokkal váltsák ki, vagy azokból egészítsék ki a munkáltatót terhelő béremelést a legalsó bérkategóriákban.
A minimálbér emelés kigazdálkodását segítő költségvetési többlet kiadás egy részét a jelenleginél gyakoribb és hatékonyabb munkaügyi ellenőrzési és a szabálysértéseket nagyobb elrettentő erővel büntető pénzügyi szankciókkal lehetne ellentételezni. Tapasztalataink szerint a munkaidő nyilvántartások szabályszerűsége és a ténylegesen ledolgozott munkaidőre járó munkabér átutalásának nyomon követhetősége éppen a minimálbéreseket legnagyobb arányban foglalkoztató ágazatok és vállalatok esetében hiányzik a leginkább.
Az egyeztetési tárgyalások kapcsán a MASZSZ tagszervezetei fontosnak tartják a minimálbér feletti tartományban található munkavállalók reálbérének megőrzését is. Emiatt, a minimálbér emelésre vonatkozó megállapodás mellett olyan bérajánlás elfogadásában érdekeltek, amely a magasabb bérsávokban is célnak tekinti a reálbér csökkenés elkerülését.