Hírek
A következő hat hónap a cselekvésé! - Találkozó az ILO főigazgatójával

A magyar szociális párbeszéd lesújtó helyzetéről is egyeztetni fog a kormánnyal az ILO főigazgatója - jelentette be Gilbert F. Houngbo a magyar konföderációk vezetőivel több témában folytatott egyeztetésen, júniusban.


 

 

A megbeszélésen elhangzott, hogy az ITUC Global Rights Indexén 2024-ben 4-es osztályzást kapott Magyarország, ami azt jelenti, hogy a dolgozóknak rendszerszintű problémákkal kell szembenéznie. Ezzel Európában egy kisebbséghez tartozunk (Szerbiával, Görögországgal és Észak-Macedóniával), mivel az európai átlag 2,73(!), ami kiemelkedően jobb értékelés Magyarországhoz képest.

Houngbo kiemelte, hogy a szociális párbeszéd lesújtó helyzetéről egyeztetni fog a magyar kormánnyal, valamint a tartalmi hiányosságokat már jelezte a külügyminiszternek. Hangsúlyozta: az európai uniós elnökség kapcsán több alkalom adódik találkozni és tárgyalni a kormány képviselőivel, amit ki kell használnunk. 

A MASZSZ-t Zlati Róbert, elnök, Pallagi Gyula, alelnök és Havas Bence, nemzetközi és jogi referens képviselte. A főigazgató kérésére minden konföderáció beszámolt a magyar dolgozói érdekképviselek helyzetéről. A MASZSZ álláspontja szerint a szociális párbeszéd hiányában a munkavállalók véleménye nem jelenik meg a döntéshozatalban, aminek következtében szakmaiatlan, a dolgozók alapjogait sértő szabályozások születhetnek. Ezt látjuk a munkavállalói egészség terén is, amelyet a jogalkotás újabban adminisztratív, versenyképességet gátló, ezáltal lebontásra szoruló teherként kezel. A foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és a munkavédelmi képzések korábbi általános szintjének csökkentése egyértelműen visszalépést jelent a dolgozói egészség védelmében. A dereguláció helyett szükségesnek tartjuk e területeken is az ILO sztenderdeknek megfelelő fenntartását.

Ezen kívül a MASZSZ örömmel jelenti be, hogy csatlakozott az ILO Társadalmi Igazságosság Globális Koalícióhoz.