Fényképen is kifejezte a pedagógusok melletti szolidaritását a Magyar Szakszervezeti Szövetség szövetségi tanácsa. A MASZSZ kampányt indított: felkérte az ágazati tagszervezetek vezetőit, hasonló szolidaritási fotóval mutassák meg, a tanárokkal vannak, s támogatják a jogaikért, a diákok jövőjéért és az oktatás színvonaláért bátran harcoló szervezeteket is.
A konföderációról köztudott, hogy a tanárok harcának egy évvel ezelőtti kezdete óta kiáll a pedagógusok mellett, akik társaik helyett is harcba szállnak az oktatás megbecsüléséért, nem tűrik a méltatlan körülményeket, az alulfizetett emberfeletti terhelést, egy teljes ágazat megalázását.
A MASZSZ elnöksége minden lehetséges módon biztatja sőt, felkéri az ország összes pedagógusát, merjen lázadni, kiállni magáért és a diákokért, az oktatás megbecsüléséért.
Álljatok fel, hogy mellétek állhassunk! - üzeni a szövetség a csendben tűrő, passzívan sodródó tanároknak is.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség azt vallja, ami a fotóján is olvasható: mindenkinek joga van
FÉLELEM NÉLKÜL ÉLNI