Cafeteria helyett megfelelő béreket kell adni a munkavállalóknak – véli a Magyar Szakszervezeti Szövetség egy nem reprezentatív felmérés eredményére reagálva, amely szerint a munkáltatók körülbelül átlagosan 10 százalékkal emelnék a béren kívüli juttatás keretét, ezzel is kompenzálnák a megfelelő mértékű béremelést. A béren kívüli juttatás – nevéből adódóan – nem épül be a bérbe, nem növeli a nyugdíjalapot.
A bérekhez képest elvesztette versenyelőnyét a cafeteria, hiszen a munkavállalóhoz kerülő összeg már alig valamivel kedvezőbb a munkáltató számára, mintha azt bérben adná oda a munkavállalónak – véli Zlati Róbert. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke emlékeztet: az Orbán kormány több mint tíz évvel ezelőtt is azt mondta, hogy bért és nem béren kívüli juttatást kell adni a munkavállalóknak. Időközben változott az elérhető elemek összetétele, s nőtt az adó- és járulékterhe. Vélhetően ez is csökkentette a béren kívüli juttatási rendszer versenyelőnye. Ráadásul a cafeteria mértéke és a felhasználási területe is korlátos. A MASZSZ határozott véleménye szerint a munkavállalók érdeke elsősorban a bérek növelése, hiszen azt bármikor, bármire költhetik. A bér társadalombiztosítási járulékköteles és éppen ezért nyugdíjjárulék alapot képez, míg a béren kívüli juttatás nem.
Vannak olyan vállalatok ahol a szakszervezetekkel együtt már tudatosan nem a cafeteria juttatásokra, hanem a bérek emelésére fordítanak minden erőforrást, éppen ezért nem is növekednek a béren kívüli juttatási keretek. És vannak olyan cégek is, ahol már meg is kezdték a keret felszámolását és az alapbérbe történő átirányítását.
Zlati Róbert szerint ez a munkavállalók érdeke, s a mai szabályok közepette a helyes irány, amit remélhetőleg egyre több cég fog követni.