Hírek
Eldőlt: 16 százalékkal nő 2023-ban a minimálbér

Megszületett a megállapodás: 2023. január 1-jétől  16 százalékkal nő, vagyis 232 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege pedig 296 400 forintra változik. 


 

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) december 15-ei ülésén megállapodás született a 2023-as minimálbér és a garantált bérminimum összegéről: január 1-jétől a minimálbér összege 232 ezer, a garantált bérminimumé 296 400 forint lesz. Ez 16 százalékos emelést jelent. A megállaodást a VKF-en résztvevő szervezetek – a munkavállalói, a munkáltatói és a kormány oldal képviselői - mindegyike alá fogja írni.

A minimálbér a versenyszférában és a közszférában nagyjából 230 ezer embert, a garantált bérminimum pedig mintegy 730 ezer embert érint, azaz csaknem 1 millió ember béréről van szó. A garantált bérminimum emelése az átlagbéreket is „megtolja”, így várhatóan azok is nőni fognak jövőre.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség a korábbi tárgyalásokon még nem támogatta az emelés mértékét, mert annál többet akart elérni, a szövetség elnöksége végül – többségi szavazással – az aláírásmellett döntött.

A tárgyalásain résztvevő felek arról is megegyeztek, hogy a megállapodást 2023-ban év közben felülvizsgálhatják, ha az infláció mértéke eléri a 18 százalékot, és a GDP pozitív tartományban marad. Az alku része, hogy a béreket terhelő szociális hozzájárulási adó nem emelkedik jövőre.

A MASZSZ felelős döntést hozott

A szakszervezetek közül a Liga és a Munkástanácsok már korábban is elfogadhatónak tartották a tervezett alkut, ám a Magyar Szakszervezeti Szövetség akkor még nem bólintott rá a javaslatra – írta a 24.hu. Félő volt, hogyha a MASZSZ nem írja alá a megállapodást – egyezség híján – esetleg elmarad a minimálbérek jövő évi emelése.

„Nem vagyunk tőle boldogok. De felelősségünk, hogy legyen minimálbér-emelés. Ezért írjuk alá a megállapodást, még ha csak ennyiről is fog szólni” – mondta a 24. hu-nak Zlati Róbert.

Az elnök ezzel arra célzott, hogy a minimálbérnél ők 20 százalékos emelést szerettek volna, a bérminimumnál pedig szintén 40 ezer forintos növekedést szorgalmaztak a bértárgyalásokon. A megállapodásban benne lesz, hogy amennyiben a prognosztizált inflációhoz képest jelentős eltérés lesz, akkor újra tárgyalóasztalhoz ülnek a felek – tette hozzá.

(MTI – 24.hu)