A pedagógusok hónapok óta tartó tiltakozásának következő állomásaként a PSZ országos tüntetést, valódi nemzeti konzultációt szervezett a Kossuth térre. Együtt erősebbek vagyunk! A MASZSZ szolidáris a pedagógusokkal, ezért a demonstráción is számos tagszervezetünk vett részt. Összefoglaló. Képgaléria itt.
A november 26-ára szervezett tüntetés a Belügyminisztérium épületénél kezdődött, ugyanis a Pedagógusok Szakszervezete vezetői tanárok, szülők, diákok és civilek képviselőinek az aláírásával – összesen 112 ezer 57 ember nevével, címével – ellátott petíciót adtak át a BM illetékesének.
Ezt követően a tüntetők a Kossuth téren gyülekeztek. A zsúfolásig megtelt téren a szervezők látványos előadáselemekkel egybekötött „valódi nemzeti konzultációt” tartottak. A sok felszólalásból, beszédből, szavalatból álló előadás fontos részeként felolvasták a „valódi nemzeti konzultáció az oktatásért” kérdéseit, amelyekre a tömeg harsogva válaszolt.
Egy meglepetés kérdés is volt: folytatjuk? „Folytatjuk!”, skandálta a tömeg.
A tüntetés végén a szervezők bejelentették: a következő országos sztrájk december 8-án lesz, másnap, 9-én a diákok fognak tüntetni.
A Belügyminisztériumnál átadott petíció tartalma, amelyet a szereplők a "konzultáció" részeként kérdés formájában is felolvastak
„VÁLTOZÁST AZ OKTATÁSBAN!
Az óvodától és az általános iskolától a gimnáziumon és a szakképzésen át az egyetemig
Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről!
Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza! Megbecsülést a pedagógusoknak!
Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak!
Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! Önálló oktatási minisztériumot!
Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak!
Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!
Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak!
Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez!"
Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást!”