Hírek
Folytassuk! - A kormányátalakítás a minimálbér-tárgyalásokba is bezavarhat

A minimálbér-tárgyalások is gellert kaphatnak a kormányátalakítás miatt, bizonytalanná válhat a valós érdemi egyeztetés és főként az, hogy év végéig megállapodjanak a felek a jövő évi százalékokról – véli a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ az érdemi tárgyalásokfolytatását szorgalmazza.


 

A lehető legrosszabbkor érte a szakszervezeteket és rajtuk keresztül a munkavállalókat is a kormányátalakítás, hiszen egyelőre nem tudni, hogy Palkovics László miniszter lemondását és ezzel a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) megszűnését követően kinek a feladata lesz majd a jövő évi minimálbér-tárgyalások folytatása – jelezte a szakszervezetek aggodalmát Zlati Róbert. A MASZSZ elnöke emlékeztet, idén egyébként is nehezen indult az egyeztetés, hiszen viszonylag hosszas várakozás után, mindössze alig néhány héttel ezelőtt érkeztek meg a kormánytól az egyeztetéshez szükséges adatok – és azok sem a megfelelő mennyiségben – a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) résztvevői számára. A VKF tárgyalópartnerei mostanáig még el sem jutottak konkrét százalékoknak, a szakszervezetek követeléseinek és a munkáltatók, valamint a kormány ajánlatának ütköztetéséig.

A szakszervezetek aggódnak, hogy a napokban zajló kormányátalakítás jelentősen befolyásolja az egyébként sem túl gördülékeny tárgyalások érdemi folytatását, miközben alig néhány héten belül, az év végégig egyezségre kellene jutni a legkisebb keresetűek jövő évi megemelt javadalmazásáról. Zlati Róbert szerint a jelenlegi drámai gazdasági körülmények között ez a megállapodás akkor sem születne meg könnyen, ha minden a megkezdett formában és a már megszokott szereplőkkel zajlana, ám félő, hogy a kormányátalakítás jelentősen átrendezi a helyzetet és a lehetőségeket.

Nemcsak a szakszervezetek, hanem a VKF minden tárgyalópartnere érzi, a kormánynak egyelőre kisebb gondja is nagyobb, mint a jövő évi minimálbér-emelés felelősét kijelölni. Hogy ne fussanak ki az egyeztetési időből, a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselői folytatják a tárgyalásokat – egyelőre a kormányoldal nélkül -, hogy legalább ők tisztázzák egymás között az álláspontokat és a lehetőségeket.

A jelenleg káoszosnak tűnő helyzet ellenére a MASZSZ bizakodva várja az érdemi, már százalékokról szóló tárgyalások folytatását a kormányoldal képviselőivel is – szögezte le az elnök.