Hírek
Megjelent – Karácsony Szilárd: Érdekérvényesítés

Érdekérvényesítés címmel szemléletváltónak szánt könyvet jelentetett meg a Magyar Szakszervezeti Szövetség támogatásával is a Napvilág Kiadó. A szerző, Karácsony Szilád ajánlása szerint ez a kiadvány azt az ördögi kört is fel szeretné oldani, ami a munkavállalók és a szakszervezet között feszül: „A munkavállalók többsége úgy gondolja, hogy majd akkor lép be, ha a szakszervezet teljesíti az elvárásait, a szakszervezetek pedig azért nem tudnak eredményeket elérni, mert kevés tagjuk van. Hogyan lehet ebből az ördögi körből kitörni?” A szerző szándéka szerint többek között erre a kérdésre is megadja meg a választ a Magyar Szakszervezeti Szövetség tagjai számára kedvezményesen megvásárolható „Érdekérvényesítés”.

A könyv célja egyebek mellett az is, hogy ismét legyen trendi az összefogás, hiszen nem a szakszervezeteknek van szükség tagokra, hanem a munkavállalóknak van szüksége a szakszervezetekre érdekeik érvényesítéséhez – írja ajánlásában a szerző.

Könyvbemutató: 2023. december 8. 10:30

Helyszín: Benczúr Hotel, Mozaik terem

Regisztráció: https://forms.gle/dp3YcwAmBu4vszRz5


 

A Magyar Szakszervezeti Szövetség tagszervezeteinek tagjai a könyvbemutatón történő vásárlás, valamint online rendelés esetén - itt - 500 forint kedvezményre jogosultak. Online rendelés esetén az átutalásos fizetési módnál elegendő az 500 forintos kedvezménnyel csökkentett ár átutalása a közleményben szakszervezeti tagságra történő utalással. Ugyancsak érvényesíthető a kedvezmény csekkes fizetés esetén, ilyenkor a megrendelőlapon szükséges a MASZSZ-tagságra utalni. Bankkártyás fizetés esetén a kedvezmény érvényesítésére nincs mód.