Hírek
Elszámolta magát a kormány novemberben? - 5,2 helyett 15 százalékos nyugdíjemelést tart elfogadhatónak a MASZSZ

Egyre aggasztóbbnak tartja a nyugdíjasok helyzetét a Magyar Szakszervezeti Szövetség, ezért a januárra előre jelzett 5,2 helyett reálisan 15 százalékos nyugdíjemelést tart elfogadhatónak. A nyomorgó idős emberek helyzetének legalább átmeneti, de sürgős enyhítésére a szövetség nyugdíjas tagozata elvárja, hogy a 160 ezer forint alatti nyugdíjból élőket egyösszegű 50 ezer forinttal sürgősen kompenzálja a kormány – derül ki a MASZSZ közleményéből.

Szándékosan elszámolta magát a kormány novemberben vagy nagyot tévedett, amikor a 6,1 helyett mindössze 4,5 százalékkal emelte a nyugdíjakat – véli Zlati Róbert. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke ezért – a szövetség nyugdíjas tagozatának szakértőivel egyeztetve – az elmaradást és a 15 százalékos inflációt figyelembe véve azt tartja korrektnek, ha januárban a nyugdíjakat is legalább 15 százalékkal emeli a kormány. Igaz, a kisnyugdíjasokon ez sem fog sokat segíteni, ezért a szövetség azt kéri a döntéshozóktól, hogy a 160 ezer forint alatti nyugdíjból élők kritikus helyzetén legalább egyszeri 50 ezer forinttal próbáljon átmenetileg segíteni. Az elnök ezt azért is tartja indokoltnak és sürgetőnek, mert – emlékeztet – az Európai Unióban Magyarországon emelkedtek a legnagyobb mértékben az élelmiszerárak, s ez, valamint a rezsi drasztikus drágulása a kisnyugdíjasok számára elviselhetetlen teher. Az pedig Magyarország szégyene, hogy itt még mindig tízezrek tengődnek 28 500 forintos nyugdíjminimumból, ami nemcsak embertelen, de totálisan ellentmond az alaptörvényben foglaltaknak is, amely kimondja: „az állami nyugdíjak reálértékét biztosítani kell” – szögezi le az elnök.

A MASZSZ elvárja, hogy a kormány figyeljen az idősekre és megfelelő nyugdíjemeléssel gondoskodjon emberhez méltó megélhetésükről csakúgy, mint a minimálbérért dolgozók életszínvonalának legalább a megtartásáról – utalt az elnök az éppen aktuális minimálbéremelési folyamatra, amelyet a kormány összetételének a változás jelentősen lefékezett.

Ha igazságos nyugdíjrendszert akarna működtetni a kormány, akkor visszaállítaná a béremeléshez és az inflációhoz igazított úgynevezett vegyes indexálást. Ezt már Juhász László, a szövetség nyugdíjas tagozatának vezetője tette hozzá. Juhász attól tart, hogy a következő hónapokban tovább gyorsuló áremelkedési hullám várható, ami nyugdíjasok újabb százezreit fogja a jelenleginél is rosszabb, kritikus helyzetbe sodorni. Amennyiben a kormány nem gondoskodik megfelelő nyugdíjemelésről – januártól legalább 15 százalékról –, idős emberek százezreit fogja éheztetni. Szó szerint. Ők ugyanis a kisnyugdíjukból képtelenek lépést tartani az alapvető élelmiszerek 40 százalékos drágulásával. Dönteniük kell: éheznek és rezsit fizetnek, vagy esznek és fagyoskodnak a lakásban. És akkor még a méregdrága gyógyszerekről nem is beszéltünk, holott az nélkülözhetetlen ennek a korosztálynak – érvel a tagozatvezető. Juhász László gazdasági szakértők elemzésére és a rendelkezésre álló adatokra hivatkozva leszögezi: a jövő évi költségvetési törvényben tervezett 5,2 százalékos fogyasztói áremelkedés teljesen irreális, ugyanis az elemzői konszenzus szerint 2023-ban sem fog változni az áremelkedés dinamikája. A tagozatvezető erre is hivatkozva megerősíti: a januári nyugdíjemelés 15 százalék alatt elfogadhatatlan. A MASZSZ elnökéhez hasonlóan Juhász László is életbevágóan fontosnak és sürgősnek tartja a 160 ezer forint alatti nyugdíjból élők mielőbbi megsegítését egyszeri 50 ezer forinttal.

 

 

 

 

Bekapcsolom a Klubrádiót
Kikapcsolom