Hírek
Könföderációk közös nyilatkozata

A magyar szakszervezeti konföderációk megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslathoz olyan módosító javaslat került benyújtásra, mely az eddigiekhez képest jelentősen korlátozná a pedagógusok sztrájkjogát.
Az aláíró konföderációk, a magyar pedagógus szakszervezetekkel egyetértve, elutasítják azt a törekvést, hogy a közoktatás területén a sztrájk alatti elégséges szolgáltatásról történő szabad megállapodás, illetve a munkaügyi perben eljáró bíróság jogerős határozatának helyébe egy – álláspontunk szerint jogkorlátozó – taxatívan szabályozó megoldás lépjen.
Követeljük a javaslat azonnali visszavonását!
Amennyiben a jogalkotó azt a megoldást választja, hogy törvényi szabályozással kívánja rögzíteni a még elégséges szolgáltatások mértékét és annak feltételeit, azt kizárólag a korábbi ítélkezési gyakorlat megfelelő figyelembevétele mentén tartjuk csak elfogadhatónak!
A pedagógus társadalom egyet ért abban, hogy az elégséges szolgáltatások konkrét, a nemzeti köznevelésről szóló törvényben most nevesíteni kívánt mértéke a közoktatás területén a sztrájkot, mint a munkavállalói érdekérvényesítés legitim eszközét, aránytalan mértékben korlátozza.
Ezt a 2022. év elején lefolyt, a veszélyhelyzeti intézkedésekkel korlátok közé szorított sztrájk is bizonyította!
Az országos szakszervezeti szövetségek álláspontja szerint nem szolgálja sem a munkavállalók, sem a munkáltatók valódi érdekét a tervbe vett módosítás.
E módosítás elfogadása esetén a korlátozott sztrájkjog csak azt eredményezheti, hogy az oktatásban dolgozók kisebb érdekérvényesítő képességgel fognak rendelkezni a munkahelyeken, anélkül azonban, hogy az őket képviselő ágazati szakszervezetek számára érdemi beleszólást biztosítanának a munkakörülményeket, a szakmai feladatellátást és a bérviszonyokat érintő fenntartói-működtetői döntésekbe!

Budapest, 2022. május 23.

Csóti Csaba
Szakszervezetek Együttműködési Fóruma

dr. Kuti László
Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés

Doszpolyné dr. Mészáros Melinda
LIGA Szakszervezetek

Palkovics Imre
Munkástanácsok Országos Szövetsége

Zlati Róbert
Magyar Szakszervezeti Szövetség

 

 

 

Bekapcsolom a Klubrádiót
Kikapcsolom